Lendületes, letisztult, és egyéni, mint maga Rost Andrea.
A Viasat3 tv-csatornán a Harrer Chocolat közreműködésével indult el az Édes Kísértés című főzőműsor, melynek háziasszonya Harrer-Abosi Beatrix. A Harrer család már régi partnere cégünknek, így az új műsorhoz szükséges grafikai tervezésekkel is miket bízott meg. Az Édes Kísértés logót a Harrer Chocolat stílusában kellett elkészítenünk.
Kis Alexandra stílus tanácsadási vállalkozást indított, amihez szeretett volna egy egyszerű, letisztult weboldalt készíttetni. Minket bízott meg a design kialakításával, amelynek része volt a logótervezés is. Ez utóbbit illetően konkrét elképzelései voltak, amelynek megfelelően rajzoltuk meg a logót és ehhez igazódtunk a weboldal tervezésekor is.
A Wine&Stuff egy csokoládét és bort forgalmazó osztrák vállalkozás. Azzal a kéréssel kerestek meg minket, hogy tervezzünk logót az újonnan induló csokoládéwebshophoz. Elegáns, exkluzív termékekről lévén szó a logónak is ezt az irányvonalat kellett követnie.
A Fehér Dentál egy bejáratott fogorvosi rendelő és már rendelkezett logóval, amikor megkeresett minket. Ezt a logót kellett kis módosítással felfrissíteni úgy, hogy a régivel összetartó legyen, a meglévő ügyfelek továbbra is felismerjék, ugyanakkor érezhető legyen a változás.
Egy újonnan induló szépségszalon vezetője bízott meg minket azzal, hogy tervezzünk logót, kirakati dekorációt valamint egyéb nyomtatott anyagokat a vállalkozásnak. Konkrét elképzelésekkel rendelkezett a színvilágot, stílust illetően, így ehhez igazítottan kellett kialakítanunk a kisarculatot, amely az ügyfél elvárásainak végül teljes mértékben megfelelt.
Retró hangulatú logó megtervezése volt a cél a 2011-ben újra nyitó soproni Deák Étterem számára. A nosztalgia érzése hatja át a logót kísérő arculati elemeket is, valamint a belső dekoráció képeinél is ez a hangulat a domináns.
A Kreatív Műhely hobbibolt számára kellett egy elegáns logót tervezni, mely hangsúlyozza a bolt profilját.
A regionális díjugrató verseny szervezői kérték fel cégünket logó tervezésére, a fertődi Eszterházy Kastély parkjában megrendezésre kerülő lovasshow és verseny számára.
Az elsősorban mélyépítéssel foglalkozó cég megbízásából a több, mint 10 évvel ezelőtti arculatot teljesen lecseréltük. A logóval kapcsolatos elvárások a következők voltak: narancsszín, markánsabb vonalak, 3D-s hatás, technikai jelleg.
A Sopron mellett, fantasztikus zöldövezeti környezetben található lovasudvar főbb profilja a lovas oktatás, ovilovi, gyógylovaglás valamint bértartás. A logótervezés során a megrendelő kifejezett kérése az istálló ill. az ugró ló megjelenítése volt, modernebb stílusban ill. színvilágban.
Az Archi Doc Építésziroda Kft. Sopron fiatal, ámbár neves tervezőcsapatát rejti maga mögött. Az elsősorban modern és európai építészetet képviselő team cégünket bízta meg teljes körű arculati design kialakításával, melyben a legfontosabb elvárás a cég nyitottságának, merészségének és dinamizmusának képi megjelenítése volt.
Az egyesület a Sopron-Fertődi Kistérség 39 településének önkormányzatai, civiljei és
vállalkozásai támogatására jött létre, tevékenységi körébe tartozik mikrovállalkozások indítása, fejlesztése, falufejlesztés, vidéki örökségvédelem, turizmusfejlesztés. A logó megalkotásánál a megrendelő a következő kérésekkel érkezett cégünkhöz: olyan jelképre van szükség, amely egyértelműen kifejezi a térség településeinek összefogását, illetve képileg közvetíti az egyes résztvevő szervezetek sokszínűségét, változatosságát.
A feladat egy nemzetközi sportmanagementtel foglalkozó cég teljes cégarculatának megtervezése volt, amely mind a magyar, mind a külföldi piacon magabiztosan megjeleníti a tulajdonosok által képviselni kívánt értékeket. A projekt a névadással kezdődött, majd erre építve alakultak ki az arculat további elemei.